2013. március 20., szerda

Miért megy Obama Izraelbe?

Elnöksége alatt először látogat Izraelbe Barack Obama. A két ország közötti szoros szövetségi kapcsolat, a forrongó közel-keleti helyzet, az iráni nukleáris fenyegetettség árnyékában akár kiemelkedően fontos lehetne a hivatalos út. De mivel semmi konkrét tárgyalási javaslatot nem visz magával Obama, az amerikai sajtó gúnyosan ?"turistaútnak"? nevezi az elnöki látogatást.
(Hozzáfűzésem maga a jól megfogalmazott cím  kérdése.)

A Szentföld tele van történelmi nevezetességgel, ott igazán lehet turistáskodni. Barack Obama Tel Aviv mellett ellátogat Jeruzsálembe, Betlehembe, Ramallába. Megkoszorúzza a modernkori cionizmus atyja,  Herzl Tivadar sírját, ellátogat az Izraeli Múzeumba, a holokauszt emlékhelyre, a betlehemi Születés templomba. 
(Hozzáfűzésem: Inkább bevonul Jeruzsálembe önmagát dicsőítve, nagy hanggal, nem úgy mint Jézus Krisztus aki csikó hátán vonult be Jeruzsálembe.)

Az út hivatalos célja:, hogy az "amerikai elnök" (nem az amerikaiak) közelebb kerüljön az izraeli néphez. Biztosítsa őket, hogy az ellenséges közel-keleti környezetben kiáll mellettük, MEGVÉDI őket Iránnal szemben. A bizonyítás  nem lesz könnyű, hiszen jelenleg mindössze 10 százalékos Obama népszerűsége a zsidó államban.(Tehát a zsidók sem látják szívesen.)

Jeruzsálemben már megérkezése előtt tüntetéseket szerveztek azok, akik az Izraelnek kémkedő Jonathan Pollard szabadon bocsátását követelik.
(Barnabást Jézus helyett mentették fel és szabadították fel a farizeusok)

Izraeli tüntetők követelik az Izrael javára végzett kémkedés miatt az Egyesült Államokban 1987-ben börtönbüntetésre ítélt Jonathan Pollard szabadon bocsátását Jeruzsálemben.(furcsa kép Obamáról: Kígyóistenségként ábrázolva)

Nem kis csalódásra Barack Obama nem mond beszédet az izraeli parlamentben, a Knesszetben. Ehelyett izraeli fiatalokhoz szól majd. (Ahogyan Jézus tette, nem a farizeusokhoz szólt, hanem a kor átlagemberéhez.)
A 2009-es híres kairói beszéde után folytatni kívánja a jövő nemzedék megnyerését a Közel-Keleten.(Azt kívánja, hogy hódoljanak be saját magának)

Barack Obama joggal nehezményezi, hogy az elmúlt választáson Netanyahu nyíltan ellenfelét, Mitt Romneyt támogatta. Azt sem felejti el, hogy az amerikaiak határozott kérése ellenére Netanyahu tovább növelte az izraeli telepesek számát a palesztin területeken, sőt a jeruzsálemi arab negyedben folytatott bővítést akkor jelentette be, amikor Joe Biden alelnök Tel Avivban tárgyalt.
(Lassan-lassan el lehet kezdeni megépíteni a Szent Templomot, vagyis a 3. templomot ahol a Szikla Mecset áll.)
Netanyahu nem veszi jó néven, hogy  az "amerikaiak"(amerikai kormány csak, és nem a nép) húzódoznak az iráni nukleáris veszély katonai elhárításától, változatlanul esélyt adnak a diplomáciának.(A béke embere Obama.) Az izraeli kormányfőt a megváltozott egyiptomi helyzet és nem utolsósorban az Aszad utáni Szíria is aggasztja. Ezekben a konfliktusokban is garanciát vár az amerikaiaktól.

„Senki nem vallja be, de az izraeli-palesztin konfliktus megoldása a "szükségszerűségből hobbivá vált"(Tehát Izrael támadást tervez az Arab Országok ellen) az amerikai diplomaták számára. Mint ahogy minden hobbin, ezen is kedve szerint néha dolgozik az ember, néha nem, időhöz nincs kötve, az eredmény nem fontos.  Obama dolgozott rajta elnökségének kezdetén, de mivel mindkét fél visszautasította,  most hanyagolja a témát" - írja Thomas Friedman neves politológus a New York Timesban.    

Az izraeli-palesztin béketárgyalások közvetítéséből valóban kiszállt az Obama-kormány. A két állam létrehozása ma már csak szólam, realitása nincs. Lehet, hogy a világ változatlanul Washingtontól várja a béke kikovácsolását, de az amerikai közvélemény nagy többsége szerint* ez ma már nem nemzeti érdek. *Sokkal fenyegetőbbnek vélik Észak-Koreát vagy Iránt.(Ahogyan ezt az amerikai média belesulykolta az átlag amerikaiak elméjébe) A legutóbbi közvélemény-kutatások alapján az amerikaiak 49 százaléka Izraelt, 12 százalék a palesztinokat támogatja a konfliktusban.  48 százalékuk nagyobb amerikai nyomást szeretne látni a palesztinokkal szemben. (Mi köze Amerikának a Közel-Kelethez)-->(A pénz és a hatalom):D

Obama Ramallában találkozik Mahmúd Abbásszal, a palesztinok vezetőjével. Gázába nem megy el, mint köztudomású, a Gázát irányító Hamaszt Washington terrorista szervezetnek bélyegezte, és semmiféle kapcsolatot nem tart fenn vele.  A palesztin nép - ebben legalább megegyeznek izraeli társaikkal - ugyancsak ellenszenvvel fogadja az amerikai vezetőt. Az Obama-plakátokat már a látogatás előtt cipőkkel dobálják. 

(Véleményem szerint e cikknek a legfontosabb hozzászólása az utolsó mondat, amit most lejegyzetelek ide.)

Minimális várakozás övezi az izraeli utat. De könnyen lehet, hogy ez csak politikai trükk. Hiszen ha ezek után bármi eredményt elér Barack Obama, azt óriási sikerként lehet elkönyvelni.
(Ahogyan Jézus bevonult Jeruzsálembe, ugyanúgy fog Obama is bevonulni, csak kis különbséggel. Politikai trükk lehet minden bizonyára, okosan fogalmaztak a cikk globalista írói:D ...saját kárukra. Ezekután ha bárminemű eredményt tud felmutatni a világnak Obama, akkor hatalmas dicsáradat fogja kísérni, ahogyan Jézust is, csak Őt más okból kifolyólag:D)

Véleményem: Ettől függetlenül, nem lehet Obamára mondani, hogy ő lenne az Antikrisztus.
Persze már én is hajlok afelé, hogy lehet benne valami. Véleményetekre lennék kíváncsi!

Köszönettel: Schwaben

Cikk: http://hetivalasz.hu/vilag/jelenleg-mindossze-10-szazalekos-az-elnok-nepszerusege-a-zsido-allamban-61846 


5 megjegyzés:

  1. Szerintem a mindenkori amerikai elnök olyan, mint az elromlott számológép: nem oszt, nem szoroz.
    Inkább arról beszélhetnénk, hogy az a háttérhatalom, ami a mindenkori amerikai elnököt "szüli", mit akar. Már pedig ennek a hatalomnak ugyanúgy játékszere az USA, mint ahogy izrael.
    Tehát mi csak ülünk a paraván előtt, és nézzük, ahogy a bábos játszik a bábországokkal. Ha szerencsénk van, akkor a játék közben nem pottyan ölünkbe atombomba, ha nincs, akkor igen, és akkor mi már nem érjük meg a játék végét.

    Az előadás nézése, értékelése és tapsikolás helyett inkább a paravánt kellene ledönteni.

    Egyébként éppen most olvasok egy könyvet: Világbéke vs. Világháború. A szerzők között van Dr. Drábik János is. Nagyon jól leírja, hogy manipulálják az USA külpolitikáját az amerikai cionista szervezetek.

    VálaszTörlés
  2. Szerintem Obama amolyan útkészítő szerepet tölt be. Legalább is ez az én véleményem, mint ahogyan Keresztelő János is útkészítő volt Jézus számára. Obamát is ilyennek nevezném.

    VálaszTörlés
  3. Én is egyetértek az "útkészítő" szereppel.
    Az Antikrisztus ettől "látványosabban" fog bevonulni a "világ porondjára."

    Szeretettel: Erika

    VálaszTörlés
  4. Igen az útkészítő szó lehet, hogy megfelelőbb szó rá, mint maga az Antikrisztus. Egyfolytában készítik az utat, szépen egyengetik.
    A cionisták nagyon örülnek ugye, hogy ezt tehetik mindenkivel.
    Csak az a baj, hogy őket is megvezeti Sátán, de mekkorát fognak nézni, amikor kiderül, hogy az összes tervük romba dőlt az Emberfia miatt:D

    VálaszTörlés
  5. Zsidó és "zsidó" között különbséget kell tudni tenni.
    A zsidó az, aki Ábrahám magvából való, és többnyire Izrael Istenének törvényében jár.
    Sajnos Ők vannak kevesebben.

    A többségi "zsidó" pedig csak felvette a "zsidó" "nevet", hogy ez által a hamis "elkeveredhessen" az igazzal, sőt még az igazt is megtéveszthesse, illetve eltérítse az Izrael Istenétől kapott törvények útjától.

    Különbség a "kétfajta" zsidó között:
    - Egyik Ábrahám magvából való, és az Ősatyák Istenét szolgálja, Izraelita, Tórát (Mózes 5 könyvét) tartja magára nézve mérvadónak.
    - A másik fajta zsidónak a vérvonalának eredete ismeretlen, pogány nemzetek valamelyikéből való.
    Felvette a "zsidó" nemzetiséget (betért), Izrael Istenét nem ismeri, és nem is követi, - sőt kifejezetten gyűlöli.
    Magára nézve a Talmudot (kettős mércét) tartja mérvadónak.
    Cionista, mert Isten választott népének hazudja magát, és ezzel "felsőbbrendűségét" hivatott hangsúlyozni, ahol a "gojokat" (a nem zsidókat) olyan állatfajnak tartja, aki azért születik, hogy a cionisták felsőbbrendűségét akár élete árán is szolgálja.
    Ebből adódóan egyértelmű, hogy "vallása" a Sátán imádata, - akit istennek tart és istennek nevez.
    Célja: Sátánt isteni ranghoz juttatni.

    Míg az ábrahámi zsidóság nem ismerte fel Jézusban a Messiást, így Ők még a mai napig is Messiás Várakozásban élnek. Várják az Igazi Messiás megjelenését.

    A cionista zsidóság a valódi zsidóságnak ezt a Messiási Várakozását kihasználva a "saját istenük fiát" az Antikrisztust igyekeznek TUDATOSAN isteni ranghoz juttatni.
    Így az Antikrisztus megjelenésekor a valódi zsidóság azt Messiásként fogja fogadni, de nagyon hamar rá fognak döbbenni a tévedésükre.
    Ekkor megjelenik a 2 tanúbizonyság is, akik elvezetik az igazi zsidóságot a Jézus Krisztus felismerésére és befogadására.

    Így tehát mind a valódi zsidóság, mind a cionisták más - más szándékkal indulnak neki ennek az útnak.
    Így az Úr Haragja napja is kétféle eredménnyel fog véget érni.
    Izrael "maradéka" 144.000 zsidó a felismeri és befogadja Jézus Krisztust, és megmenekül, míg a cionista zsidókra és az Antikrisztusra az Úr Napja pusztítást és pusztulást hoz el.

    Szeretettel: Erika


    VálaszTörlés